N már visszafelé sétált. Odafele is észrevette az eldobott szemetet, most ismét szembesült vele. Erősen tájidegen volt az egyébként kellemesen zöld fűben, a fák, bokrok alatt. Aktuálisan egy sörös doboz.
Zavarta. N nem szerette a szemetelést, maga sem tette. A szemétszedés ötlete azonban annyira nem vonzotta, nem az övé, nem felelős érte. Meg mit is kezdjen vele? Menjen tovább egy üres sörös dobozzal a kezében? Hol is van a legközelebbi kuka? Hát, a közelben éppen nincs…
Aztán felmerült benne, hogy olyan ez, mintha valaki az ő kertjében dobta volna el. Hiszen ez az út, a fák, a fű az övé is, tekintheti a saját udvarának. Vagy folyosójának, előszobájának. Ez esetben az ő dolga rendet rakni a bunkó vendégek, látogatók után, ez a házigazda feladata. Ami nem menti fel a szemetelőt, de ha sajátjának tekinti ezt a területet – és bátran tekintheti annak –, akkor nem annyira ciki felvenni.
Ha meg úgy nézi, hogy nem a sajátja terület, hanem másé, úgy ő a vendég. Ez esetben a házigazdát minősíti az eldobott szemét, de a látogatónak is kellemetlen. Ekkor is felveheti, hátha a tulajdonos is kicsit magába száll. Optimista pedagógiai cél, ami persze nem biztos, hogy összejön. De legalább megpróbálta.
Úgyhogy N be is fejezte az ácsorgást és merengést a sörös dobozzal szemben, ami már nem volt annyira ellenséges és felháborító. Mennie kellett, hiszen mégiscsak dolga volt.
